Világéletemben sportoltam: kislányként művészi tornáztam, 7 évesen pedig elkezdtem karatézni, amit azóta sem hagytam abba. Szerettem úszni, kosarazni, korcsolyázni, síelni, aerobikra, step aerobikra, tánc órákra, boxra és edzőterembe járni.  Azt gondoltam, ha sportolok, abból nem lehet baj. Tévedtem.

Az első jelek

2011-ben éreztem először, hogy zsibbad a jobb lábam. Kiderült, hogy protrusióm, vagyis porckorong kitüremkedésem van. Akkor „csupán” 3 hónapon át tartó speciális gyógymasszázs kellett ahhoz, hogy meggyógyuljak. A tünetek elmúltak, én pedig alig vártam, hogy újból részt vehessek a karate edzéseken. Teljesen jól voltam, legalábbis azt gondoltam, így a karate mellett rendszeresen jártam edzőterembe is különféle csoportos órákra. Fogalmam sem volt róla, hogy a porckorongjaim eközben már megkezdték a néma tiltakozást.

2018 első féléve minden szempontból mozgalmas és stresszes volt. Csak a box és a futás tartotta bennem a lelket. Erősnek és kitartónak éreztem magam. Mígnem május közepén egy szombat délután kényelmesen feltettem a lábam az üvegasztalra, és úgy éreztem, mintha tüzes kést szúrtak volna a vádlimba. Megijedtem, de abban bíztam, hogy néhány nap alatt elmúlik ez a különös tünet.

Másnap viszont már jött az ismerős zsibbadás, csak épp sokkal agresszívebben, mint 7 évvel korábban. Csípőtől lefelé alig éreztem a jobb lábamat, járás közben pedig attól tartottam, váratlanul összecsuklik alattam. Az MR-en egyértelmű volt a diagnózis: kiszakadt porckorongsérv.

Uzonyi Nóra - gerinctréning

Műteni nem akartak, de tudtam, hogy az intenzív edzésekről jó időre le kell mondanom. Aki hozzám hasonlóan szenvedélyesen szeret mozogni, pontosan tudja, mit éreztem. Megkezdődött a néhány évvel korábbról már jól bevált masszázsterápia. A pihentetést pedig kicsit későbbre halasztottam, mert júniusban 80 fős gyerek edzőtáborunk volt, ahol én is edzést tartottam.

Eltelt a nyár, és mivel az orvos szerint nem volt szükségem semmire, ami a ‘gyógy’ előtaggal kezdődik, vártam a csodát. Sőt, amikor szeptemberben már egyre többször voltam tünetmentes, azt mondták, nyugodtan sportolhatok. Én pedig – óvatos üzemmódban – elmentem boxra. A józan eszem végig jelezte, hogy ezt nem kellene, ezért mellette elkezdtem gerinctréningre és stretchingre járni. Egész addig, amíg be nem zárt az edzőterem.

Ekkor győzött a lustaság, és egy időre ismét leálltam a mozgással. Nem gondolkodtam azon, hogy vajon milyen fizikai okai lehetnek a sérvemnek, csak sodródtam, és bíztam benne, hogy idővel minden panaszom elmúlik.

Preventív gerinctréning- és stretching tanfolyam

Ezen a néven találtam meg a keresőben egy tanfolyamot az IWI (International Wellness Institute) szervezésében. A részvétel feltétele edzői végzettség volt. Én pedig éreztem, hogy ott a helyem.

A képzés alapjaiban változtatta meg az életemet. Rengeteget tanultam. Megértettem, mit szeret és mit nem szeret a gerincünk. És arra is rájöttem, hogy az éveken át tartó helytelen terheléssel én magam lógattam fel Damoklész kardját a porckorongjaim fölé.

Amikor decemberben elkezdtem gyógytornára járni, bebizonyosodott, hogy a ‘gyógy’ előtagú dolgok határozottan hasznosak. Kiderült, hogy az izmaim egy része – ahogy a gyógytornászom igen találóan fogalmazott – nyaral. Az évek során elgyengültek és megnyúltak, és mivel látták, hogy a többi izom remekül átveszi a feladatukat, elmentek vakációzni. Megértem őket, én is szívesen süttetem a hasam, de sajnos az izmok ezt csak a többi izom és az ízületek rovására tudják megtenni. Nagyjából fél év kellett ahhoz, hogy szép lassan elkezdjük őket „visszahívni” a pihenőről.

A gyógytorna mellett újból elkezdtem gerinctréningre járni. Beláttam, hogy tettek nélkül nem várhatok javulást. Ma már sokkal körültekintőbben végzem a mozdulatokat, és a tanításban is megváltozott az edzői szemléletem.

Megosztás
Share on Facebook
Facebook