„A gyerek sajnos nem tud különösebben szépen fogalmazni.” – ezt egy tanárom mondta a szülői fogadóórán.

Amikor 2008-ban elvégeztem a szinkrondramaturg képzést, kiderült, hogy a tanárnő tévedett. A sokezer dokumentumfilm fordítása valóságos szó-zsonglőrködés volt, én pedig egyre jobban megszerettem a szavakkal való játékot. Az egyik kedvenc munkám az volt, amikor egy 45 perces angol dokumentumfilmben a narrátor lényegében végig alliterálva beszélt. Így született meg az alábbi magyar fordítás.

Uzonyi Nóra - szövegírás

Később szinkronrendezőként az én feladatom volt javítani a helyenként hibásan megírt magyar szöveget. Bosszankodás helyett kreatív kihívásnak fogtam fel azt, hogy másodpercek alatt kell a szinkron szabályainak megfelelő, tartalmilag és nyelvtanilag is helyes mondatot fabrikálni.

Szövegíró lettem

Uzonyi Nóra - szövegírás

Korábbi munkahelyemen, egy online marketing ügynökségnél, webes tartalmak, Facebook-posztok és blogcikkek írása volt a fő feladatom, de közben belekóstoltam a keresőoptimalizálás, az online marketing és a projektmenedzsment világába is. 

2019 eleje óta egyéni vállalkozóként dolgozom.

A legnagyobb örömöt a blogcikkek, illetve a weboldal szövegek megírása jelenti. Imádom azt az érzést, amikor az üres dokumentumon magányosan villogó kurzor szép lassan kivirul a szorgosan legépelt szavak társaságában. Semmiből valamit alkotni csodálatos. 

Fordítás – a szívem másik csücske

Angolról magyarra mindig is szerettem fordítani. Jó érzés eltöprengeni azon, melyik magyar kifejezés felel meg a legjobban egy-egy angol szónak vagy idiómának.

A több ezer általam fordított dokumentumfilmnek köszönhetően az agyam megtanult „angolul gondolkozni”, így magyarról angolra történő fordítást is örömmel vállalok.

A szövegírás szokatlan szeglete

„Te olyan jókat tudsz kitalálni:  írnál valamit a kocsimról? Szeretném eladni.”

Ilyen és ehhez hasonló kérések is gyakran megtalálnak. Én pedig, bevallom, rettentően élvezem az efféle kreatív feladatokat.

Az elmúlt évek során autó, lakás, irodai szék, kanapé, de még egy apácarács hirdetési szövegét is megírtam. Ez utóbbit az alábbi szöveggel. 🙂

🌴Ha a Maldív-szigeteken élsz, véletlenül se olvass tovább, csak írd meg, mit dolgozol, és máris megyek én is! (Kivéve, ha polipot halászol, nekik túl sok lábuk van, nem vagyunk jóban.) 🐙

Ám ha nem a pálmafák árnyékában töltöd az időd nagy részét, hanem egy olyan építményben, amiben van radiátor, akkor olvass tovább.

🤔🤔🤔Gondolkodtál már azon, mennyire igazságtalan, hogy amíg te mindenféle kuponnapokon ruhákat vásárolsz, addig a radiátorod tök meztelen? Pedig szegény kap hideget-meleget, igazán megérdemelne egy takarót! Egy radiátortakarót. Vagy, ahogy a profik hívják, egy apácarácsot.

Az ajánlat keresztapaiasan visszautasíthatatlan, mondom, miért.

👉A nem vagyok én apáca….rács elrejti a fehér vasmontsrumot. ➡️Viszlát ridegség, helló otthonosság!
👉Rápakolhatsz a tetejére – mondjuk, elefántot azért ne ültess rá, szegénynek nagyon melege lenne. Persze csak télen, nyárra nyugodtan becuccolhat!
👉 Mivel két darabról van szó, adunk kedvezményt. A különbözetből rengeteg almát vehetsz az elefántodnak, ha esetleg nem tudsz ellenállni a kísértésnek, és mégis ráülteted a radiátortakaródra. Az ormányára például aggathatsz gyöngysorokat. 🍎📿
👉Egy radiátortakarónál elég fontos a méret. Másként honnan tudhatnád, mekkora elefántot szerezz be?! 🐘
👉Habár magasság és mélység tekintetében a radiátortakarók tesók, már mindketten felnőttek, szóval igény szerint elválasztom őket egymástól. 🤫Igen, tehát külön-külön is eladók.
👉Súlyuk olyan, mint az enyém a Holdon: kicsi. Ez alapvetően jó dolog, mert könnyű szállítani. Csak akkor szomorú, ha abban bíztál, hogy a cipeléssel elégetsz egy nutellásápalacsintányi kalóriamennyiséget.
👉Apácarácsék költözés miatt keresnek új otthont. A rendszeres rácslyukportalanításnak köszönhetően mindkettő kifogástalan állapotban van, nem fogsz csalódni bennük!

Hogyan dolgozom?

Pontosan, határidőre és megbízhatóan. Ha szeretnél többet tudni arról, mi mindenben segíthetek Neked, kattints ide!

Megosztás
Share on Facebook
Facebook